Julia Ormond szexuális zaklatás miatt beperelte Harvey Weinsteint
Sőt, a brit színésznő az egykori ügynökeit és a Walt Disney-t is bíróság elé citálja az ügyben, amely szerint a filmmogul orális szexre kényszerítette őt.
Sőt, a brit színésznő az egykori ügynökeit és a Walt Disney-t is bíróság elé citálja az ügyben, amely szerint a filmmogul orális szexre kényszerítette őt.
Érdemes lenne nemcsak a fiatal lányokat, a fiúkat is beoltani a HPV-fertőzés ellen. Ezt vetik fel szakértők, miután a nyugati országokban szignifikánsan több és több a torokrákos eset.
A pap azt mondja, beleszeretett a gyerekbe, de sajnálja a történteket.
Azoknál, akik sok partnerrel folytattak orális szexet életük során, jelentősen megnőhet a HPV által kiváltott szájgaratrák kialakulásának kockázata.
Kiskorú helyett egy 41 éves nő, kényszerítés helyett közös akarat volt a jellemzője a Kiskőrös központjában történt nyilvános orális szexnek. A rendőrök szerint a TV2 Tények erről szóló riportja félrevezető volt.
A vállalati gondolatmenetbe nem fért bele.
Egy 36 éves tanárnőt letartóztattak Texasban, mert a vád szerint minimum kétszer alkalommal orális szexben részesítette egyik középiskolai diákját. Az esetet súlyosbítja, hogy a helyi sajtó szerint mindez egy osztályteremben történt.
Csütörtökön jött ki Oroszországban új reklámkampányával a Reebok sportszergyár, s néhány óra múlva már vissza is vonta az egyik hirdetést. Az ok: az egyik szereplő egy orális szexre utaló szlogent választott.
Egy női beosztottja azzal vádolta meg Andy Rubint, az Android szoftver atyját, hogy orális szexre kényszerítette egy szállodában. A befolyásos férfiú azzal védekezett, hogy konszenzus alapján jött létre a szexuális kapcsolat. A nő ezt cáfolta, és a Google akkori nagyfőnöke, Larry Page neki adott igazat.
Nem férfi, aki ilyeneket mond - írta Dúró Dóra jobbikos politikus.
A Lewinsky-botrányként elhíresült ügy a felláció témájában elmélyítette ugyan az amerikaiak tudását, de azt már nehezebb volt dekódolni, hogy mennyire összetett és kártékony tud lenni a szex és a hatalom találkozása. Húsz évvel később már jobban látszik, hogy működött a hatalmi dinamika, Monica Lewinsky viszont még mindig nem tud szabadulni a szégyentől.
A hvg.hu videósorozatának következő részéből kiderül, hogy mi köze az orális szexnek a párválasztáshoz.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a győri férfi, akinek az élettársa orális szex közben fulladt meg.
Egy ápolóról és egy frissen felvett mentősofőrről állítja egy lány, hogy orális szexre akarták kényszeríteni november 9-én, amikor ellátták. A mentősofőr ügyvédje szerint védence ártatlannak vallja magát – derül ki a pénteki Blikkből.
A 9-10 éves kicsiknek játékot és édességet, a nagyobbaknak pénzt és kimenőt ajánlottak szexért cserébe a nevelők egy magyarországi gyermekotthonban – állítják nevük elhallgatását kérő áldozatok és jogvédők.
Hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozás indult a Baranya megyei Drávapiski polgármestere ellen – közölte a Blikk. Egy nő jelentette fel, aki szerint a polgármester orális szexre kényszerítette a közmunkáért cserébe, a település vezetője szerint viszont csak le akarják járatni.
Volt élettársát bántalmazta vasárnap egy 41 éves budapesti férfi a gyanú szerint. Ököllel, karddal, vascsővel verte, majd orális szexre kényszerítette a kocsiban. A 30 éves nő elmenekült és sérüléseivel orvoshoz fordult, így meglett a feltételezett tettes.
Orális szex vezetett egy nő halálához Győrben. Hatvanéves partnere megkezdte az újraélesztését, de hiába. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak, de nem vették őrizetbe.
A humán papillomavírus (HPV) a méhnyakrák leggyakoribb okozója, fertőzése nemi vagy orális úton terjed. Június elején Michael Douglas amerikai színész hozta összefüggésbe torokrákját az orális szexszel.
Nem jogerősen felfüggesztett börtönt kapott az a férfi, akinek a partnere orális szex közben fulladt meg tavaly év elején. A vádlott és védője fellebbezett: szeretnék elérni, hogy bűncselekmény hiányában mentsék fel a férfit.